Égbe vágyók

Az emberi alakok ábrázolásánál sokszor az elnyújtott, légies, égbe nyúló formákat érzem leginkább megfelelőnek. Kifejezik a felemelkedés vágyát, ami megvan mindannyiunkban, ami az ég felé vonz bennünket. Felfelé tekintünk, ha vigaszra várunk, és akkor is ha vágyakozunk valami után. Hiszen a tér a nyitottság, a lehetőségek kimeríthetetlen végtelenje. Önkéntelenül tudjuk, hogy felfelé kell törekednünk valami nálunk több, és magasztosabb felé.

Tavasz van, és hazafelé azt láttam, hogy az árokparton,

ahol tegnapelőtt még "csak" fű nőtt, tegnapra kinyílt két tulipán, mára pedig ott virágzott mellettük két kis pitypang. Csodálatos érzéssel töltött el a természetnek ez a hihetetlen megújulása. Vagy a minap, mikor az eget fürkésztem naplementekor, és pillanatról pillanatra más volt, mégis minden másodpercben gyönyörű. Azt juttatta eszembe, hogy ez a rengeteg csoda nem jöhetne létre, ha nem lenne elmúlás, hiszen akkor nem lenne tér az új dolgoknak. Majd amikor én is elmúlok, szeretném, hogy az a kívánság legyen bennem, hogy a helyemre is valami sokkal jobb és szebb jöjjön, és örömmel adjam át a helyem.